DrótSáska

Párbeszéd az edzés elején:

Edző: - Van még valaki az öltözőben?

Drótsáska: - A két kis buzi még lent van.

Edző: - Naaa, nem beszélünk így...

Drótsáska:- Szerintem tuti, hogy buzik. Úgy néznek ki, mint az elbaszott mangafiúk.

Edző: - De akkor sem mondunk ilyet.

Drótsáska: - De most szerinted nem olyanok, mint két rajzfilmfigura?

Edző: - Te is olyan vagy.

Drótsáska: - Igen, de én mint egy csehszlovák, és nem mint egy japán.

Aztán van itt most a szomszédunkban ez a vándorcirkusz. Némi lagymatag érdeklődést sikerült kiváltaniuk bennem, a útszéli gazosban legelésző tevével, lámával és pónikkal, úgyhogy végül úgy döntöttem, elviszem a húsfejűt, és megnézzük mit tud ez az egész.

Ja, bennem is él a romantikus elképzelés a folyton úton lévő csepűrágókról, akiket ugyan elkerült a hírnév és a gazdagság, de ennek ellenére, ők még mindig csinálják, és ha csak néhány embernek is alkalmanként, de azért Minden Este Megmutatják, Hogy Mi Az A Cirkusz. Szívből és Dacból.

Még friss az emlék, alig néhány óra telt el azóta, hogy a kislányom kezét görcsösen szorongatva kibotorkáltam a sátorból, és a panelházunk biztonságot adó fényeit meglátva elöntött az az érzés, ami a főhőst is körbeölelheti, miután a zombiapokalipszistől sújtott metropoliszból egy lerobbant furgonnal kimenekíti a naplementébe a gyermekét, az asszonyt és  még a kutyájukat is.

Képzeld el, hogy összejössz egy nagyobb baráti társasággal mondjuk a telketeken. Képzeld azt, hogy eléggé berúgtok ahhoz, hogy nekiálljatok cikuszosdit játaszani, és tényleg van mindenki annyira részeg, hogy megpróbálja kihozni magából a maximumot.

Balról érkezik Józsi (Józsi arca van. Nem tudom elmagyarázni, de csak ránézel, és tudod, hogy Józsinak hívják. Még a személyijébe is Józsi van írva József helyett. Érted, ugye? Józsi.), aki a sufniból előkereste a nagypapa tűzoltóbrigadéros egyenruháját, és abban próbál porondmester lenni. Később a fiával karöltve nekiállnak zsonglőrködni három buzogánnyal, és hol egyikük, hol másikuk ejti el azt a szart, hogy gördülékenynek szánt mozdulatokkal felvegyék a földről és folytassák a szerencsétlenkedést.

Aztán Józsi barátnője következik egy fekete kiskutyával meg egy falka kacsával. Igen, kacsával. Egy darabig megpróbálja átugortatni a kutyával a karikát, majd a sokadik jutalomfalatért cserébe a kutya hajlandó olyan pozíciót felvenni, hogy át lehessen húzni rajta az ominózus gyűrűt. A kacsákat két pálcával elkezdi körbe-körbe terelni a porondon, miközben a kutya folyamatosan ugrál körülötte újabb kekszeket remélve. Ez megy egy darabig, miközben a nézők hitetlenkedve próbálnak rájönni, hogy most tulajdonképpen mi a fasznak kéne törtennie, ami majd kiváltja belőlük a kötelező tapsot. A kacsák futnak még egy kört, a kutya csalódottan feladja, majd a burleszk kiteljesedik, amikor a szárnyasokat megpróbálják visszaterelni a dobozukba. Öt perc és a színfalak mögül besiető három statiszta segítségével sikerül megoldani a helyzetet.

Ezután jön a komikus Imre, a nagy nevettető, aki egy darabig beszélget a porondmesterrel (PM: - És mondd csak, te mit szeretnél itt? Énekelni? És mondd csak, mit fogsz énekelni? Szerenádot? És mondd csak... A közönség közben fogcsikorgatva próbál kitartani az első poénig, de a valóság nem kegyelmez, poén nem érkezik), majd belekezd a szerenádolásba, amiben az akar lenni a vicc, hogy pléjbekkel énekel, aztán mikor a felvételen női hang kapcsolódik be, zavarba jön, de utóbb egy parókát le-fel kapkodva a fejéről, alkalmazkodik a felvételhez. Igen, tényleg olyan kínos volt, mint amilyennek hangzik.

Imre le, bejön három latex ruhás artista (egy nő, egy férfi, meg egy idősebb nő, aki nyilván nem csinál semmit, csak széles karmozdulatokkal és elpusztíthatatlan műmosollyal téblábol körölöttük), akik egy létrával egyensúlyozó számot adnak elő. Lényegében semmi extra, egy átlag alatti artistaképzőben erre napi gyakorlat osztályzatként odabasznak egy hármast, csakhogy végre húzhasson már haza a tanár, meg a nebuló is.

Keleties blokk következik. Egy rengő hájú hastáncosnő (igen, nekem is Leila, az arab démon jutott az eszembe) tántorog idétlenül a zenére, közben behoznak középre két, a hidegtől szemmel láthatóan agyhalott óriáskígyót, és egy kábé harminc centis krokodilt. A nő még próbálkozik egy darabig, aztán inkább felmarkolja az egyik kígyót, és körbemegy vele, majd mivel a krokodil is igen passzív, ezért azt Józsi viszi körbe a karjában. Valamikor közben behozzák a tevét is, körbemennek vele a porondon, majd kivezetik.

Újabb humoros blokk. A nő, aki a műsor elején mászkált körbe a padsorok között, és lufikat próbált eladni, most egy étteremben helyet foglaló hölgyet alakít, akit egy seggrészeget játszó pincér próbál kiszolgálni. Lehet jókat nevetni azon, ahogy a pasas folyton ráesik a nőre, az meg gesztikulál és óbégat. A háttérben egy félmosoly próbál könnyed kacajjá nemesedni, de egy váratlanul érkező újabb hasraesős jelenet még időben lerohanja és elmetéli a torkát.

Megint érkezik egy artistanő, és koreográfia, illetve bármilyen elképzelés nélkül kunsztokat mutat be egy függőágyszerű légtornász cucc segítségével, talpig latexben. Az egész dolgot két ötvenes vénember húzza fel a levegőbe, és a produkció alatt ezek ketten tartják a kötelet, amin a nő lóg. A műsor legizgalmasabb része ez; komolyan gondolkoztam rajta, hogy odasietek a kötél végén izzadó nyugdíjasokhoz, és tapintatosan átveszem tőlük a melót, mielőtt tragédiába torkollik a produkció egy rendetlenkedő koszorúér miatt.

Visszajön a pincér és az öreg hölgy, mint közben kiderül ezek ketten a cirkusz névadói. Az pasas fejenállós-egyensúlyozó valamit mutat be, amihez megpróbálja az asszony alakítani a dögös kellékadogatót, de hatvan év környékén ez bizony halálraítélt dolog. Az öreg még fejenáll valahogy, bár szemmel láthatóan komoly feladat ez neki. Mindegy, ennyi idősen én nem fogok fejenállni, közönség előtt meg pláne nem, az ziher.

Jön megint Józsi fia, most egy lazára hagyott drótkötélen zsonglőrködik, úgy látszik kell neki a stressz, mert ezt most nem kúrja el. Hogy a kötelet tartó állványok minden mozdulatára úgy beremegtek mintha ütvefúróval dolgoznának rajtuk, az csak külön nehezítés.

Megint Józsi, ezúttal kék brigadérosban, most dobozokba vezényeli bele felváltva a korábban latexruhás légtornászlányt, az arab démont és egy másik, a kosztümöt jócskán kihízó töltött galambot. Természetesen műkardokat szurkál bele a ládákba, olyan gépiességgel, hogy futószalag mellett robotoló betanított munkások is elismerően bólintanának. Egyik nőt sem sikerül kivégezni vele, mindenki nagyon boldog, a felnőttek nem mernek egymásra nézni a közönség soraiban, a gyerekek alszanak, vagy nyafognak, hogy haza akarnak menni. Közben kurva hideg is van.

Jön a késdobáló, tutira megy, egy lépésről körbedobálja a csajokat. Tudom, azt hiszed hülyéskedem, de nem, mindig gondosan kimérte az egy lépést, mielőtt munkához látott. Halálmegvető, ja.

Végre, valaki rájön, hogy ezt most már tényleg abba kellene hagyni. Jön Józsi, még bemondja, hogy lehet vásárolni lufikat, ötszázért fel lehet ülni a pónira, amit körbevezetnek a porondon, meg van élő cápájuk a kamionon az akváriumban, meg piranha is, és egyéb egzotikus állatok, szintén megtekinthetőek ugyanannyiért. Már csak két előadásuk lesz itt, mielőtt továbbállnak, hollárihó.

Ezért fizettem 3400-t.  Megértem, ha nem hiszed el, amit leírtam.

Tejóisten.

Lassan mentem be a szobába, és a padlót néztem. Aztán fokozatosan emeltem fel a fejem, mert tudtam, hogy amit látni fogok, az nem lesz szép. Amikor a főbérlő kinyitotta nekem a lakásajtót, már a szagból tudtam.

- Maradj itt - mondtam a nővéremnek, mielőtt bementem.

Tényleg nem volt szép látvány. Utólag kiszámoltam, hogy kábé öt napja lehetett halott. Az ember azt gondolná, hogy öt nap után azért annyira még nem lehet szörnyű egy test.

- Vége - mondtam a testvéremnek odakint. - Ne menj be. Inkább ne menj be.

Persze bement, merthát ugye neki is látnia kellett. Azután a körülöttem téblábolók mind elkezdtek nagyon határozottak és erősek lenni, kínosan ügyelve a remegés nélküli hangra, és pedánsan elkerülve a "hulla" szót. Orvost hívtunk, s amikor megjöttek, valaki fontoskodva közlte velük, hogy nem nyúltunk semmihez. Mintha a kibaszott helyszínelők lettek volna, nem két unatkozó ügyeletes, akik már sokadszorra mennek ki egy halotthoz, hogy megállapítsák, hogy tényleg meghalt. 

Ez hétfő éjszaka volt. Délután már elég szarul voltam, el is mentem orvoshoz, amikor felhívtak, hogy apám már napok óta nem ment be dolgozni. Úgyhogy telefonáltam párat, aztán a tesómmal elmentünk az albérletébe megnézni, hogy mi van vele. Szóval így találtam meg.

Kerestem egy törülközőt, letakartam vele. Egy könyv volt mellette az ágyon, a szemüveg oldalra letéve, tévé bekapcsolva, még a hamutartó is a keze ügyében. Az arca már felismerhetetlen volt. Gyorsan történhetett, valószínűleg hirtelen ment tökre benne valami, és álmában halt meg.

Hajnalig vártuk a hullaszállítót, aztán valahogy négyre hazakeveredtem. Másnap elkezdeni intézni az összes szarságot, persze ez sem megy simán, de hát itt ugye soha semmi nem megy simán. Ez egy ilyen hely, tudod. És mindenki, mindenki egyszeriben elkezd olyan baromságokat beszélni róla, meg erről az egészről, hogy a végén már azt sem tudtam, hogy a megfázástól fáj-e a fejem, a bürokratikus faszomságoktól, vagy attól, hogy a ruháit és mindenét szortírozva azt kell hallgatnom, hogy a testvérem és apám volt élettársa arról beszélnek, hogy akkor ugyan már valaki vigye haza a hűtőben talált babot. És persze másnap a főbérlő is odajött, hogy apám megígérte neki, hogy kifest, mielőtt elhagyja az albérletet, mer' a cigifüstje beleivódott a falakba, és nem fizetném-e annak egy részét, merthát azt ugye így is meg kell csinálni?

Imádom az embereket. Olyan hiretelen, váratlanul tudnak céltudatlan, kóválygó marhákból színtiszta, logikus, és fegyelmezett személyiségekké alakulni, hogy a sebességtől, még az én gyomrom is felkavarodik, pedig én csak kívülről nézem az egészet.  Az első szava mindegyiknek az, hogy részvétem, meg sajnálom, meg mit tudom én. Aztán jönnek, hogy szerezzem be a születési anyakönyvét, mer' az kell, meg vigyek egy lepedőt, mert a hamvasztáshoz nem adnak, és válási papírja is kellenek, mert a halotti bizonyítvány nélkül a bankszámlájához sem fogok hozzáférni. És bizony, felebarátaim, az nagyon nagy baj, úgy ám.

Persze, te is tudod, hogy nem szerettem apámat. Olvastad itt, igaz? De eltemetettem, és neked még azt is megígérem, hogy nem leszek közben higgadt, fegyelmezett és megfontolt. Vagy legalább csak befogom a pofámat, és nem beszélek hülyeségeket közben, az is valami.

Majd megpróbálok a gyermeki énem legmélyéről előkaparni valami szép emléket, megpróbálok majd érezni valamit, valamit előkereseni ehelyett a kibaszott üresség helyett, amit apával kapcsolatban érzek.  Gyere idő, szépítsd meg az emlékeket. Azt mondják, ebben jó vagy.

Ez úton kérném meg a vasutassztrájk valamennyi résztvevőjét, hogy bassza meg a kurva anyját. Köszönöm.

Régen volt már játékismertető, na majd most megint. Erről van szó:

Na, na... Már megint nekem kell szólnom, hogy ne kapkodj a billentyűzeted után. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a jelmezes képregényhősöket az olyan komoly emberek, mint mondjuk te, megvető püffögéssel utasítják az ízlésviláguk leghátsó soraiba. Most viszont erőt veszel a kötelező sznobizmuson, és szépen tovább olvasol, mielőtt az arcodba mászok egy összecsavart Pókemberrel. Kösz.

Én azt mondom, ez az első olyan darab a számítógépes játékok között, ahol elmondhatjuk, hogy maszkos-köpenyes csupaizom verőlegény figurája felnőtt a feladathoz, és elérte azt a szintet, amiért már megérte leülni egy falka programozónak, és összeütni a fenti kis darabot.

Az evolúció bizony fájdalmasan lassú volt ezen a téren.Persze voltak jó, voltak élvezhető, és voltak katasztrofálisan szar szuperhősös játékok, de valahogy mindegyikből hiányzott az a bizonyos valami (Ugyanúgy, ahogy pl. voltak noir játékok a Max Payne előtt, de minek, kiáltom én a pusztába a szót, minek!?).  

A Batman Arkham Asylum-ba mindent bedobtak: az összes főgonoszt Jokertől Poison Ivy-n át Scarecrow, Bane, Harley Quinn és még sokan mások is szerepelnek. Van benne bunyó, lopakodás, kütyük és egyéb gyűjtögethető szirszarok, egyszóval minden. Ez egyébként legtöbbször ugye a tisztességes, nagyívű bukás garanciája szokott lenni: sokat akar, aztán kezdődnek a gondok a faroknál, ugye.

Akció. Gondolom sejted, hogy nagyrészt az intézmény bentlakóit kell visszaterelnünk normális, hétköznapi életükbe (napi háromszori sokkterápia, egy tál lencse, és a fenmaradó huszonkét óra békés eltöltése egy zsepkendőnyi cellában), és nem szolíd rábeszéléssel. Nem részletezem, hogy hányféle lefejeléssel, lábtöréssel, bataranggal, robbantással fojtással, akasztással és köpennyel-levitorlázó-fejrúgással-ooooh-fuckin'-hell-yeah apríthatjuk fel az ellent, mer' az bizony nem férne fel a türelmi szintedre. Aztán, aztán ez nem elég, mert ha ügyesek vagyunk, akkor az ellenünk rohanó tíz-tizenkét elítélten úgy megyünk keresztül mint egy köpenyes harcijármű, akinek a nevétől joggal csinálja össze magát Gotham alvilága. Nincs kecmec, kell a 16+ korhatár, mert recsegnek a csontok, és a Sötét Lovag ebben a játékban láthatóan megismerkedett a becsületes harcmodorral, de alapjaiban elvetette a koncepciót. Asszem az első *uhh* valahol ott szakadt ki belőlem, amikor egy jól sikerült földrevitel után hősünk még higgadt precizitással kitörte az ellen karját. Persze ne higgyük, hogy a denevér sebezhetetlen: komoly problémák adódhatnak, ha egy bunyóban fejbekúrnak egy vascsővel, vagy például Bruce bizony hajlamos villámgyorsan elrongyolódni mondjuk egy shotgunnal szemben. Nem keveset dob a hangulaton, hogy ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy lesz egyre szakadtabb is a kezdetben még igen nett főszereplő.

A hangulati elemek. Rengeteg apróság, amik a végén szép nagy kerek egészet adnak. Arkham olyan nyomasztó, amilyennek te megálmodtad, szeretted volna megírni, de sosem ment. Sötét és komor, viktóriánusan lerobbant, ugyanakkor magában hordozza a modern börtönök sivárságát, sterilségét. Találhatsz felvételeket (több tucatot) a prominens páciensek kezeléséről. Sok-sok információ az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A történet nem mondanám, hogy túl bonyolult, viszont van vagy három elég érdekes mellékszál, úgyhogy legalább olyan jól elleszel vele, mint én. Természetesen nem maradhatott ki kismilló kikacsaintás a képregény felé. Összeszedheted vagy harminc onnét ismert karakter életrajzát, ismertetőjét, a gondosan elrejtett utalások, tárgyak megtalálásával. 

Karakterek. Joker már megint tarol. A szövegei félelmetesek, egyszerűen az ember nem tud hova sárgulni az irígységtől, hogy nem neki jutott eszébe. Orbitálisakat lehet röhögni rajta, de már fentebb említett magnószalagok is bitang jók. Itt egy kis negatívum viszont, hogy Batman szövegei ordítóan nem mennek messzebb a standard szuperhős dumáknál.

Van még egy csomó minden, amit a játékelemzők elő szoktak rángatni, mint például a mesterséges inteligencia (Ami ugye a mai napig nem létezik semmilyen játékban. Abban a játékban is nevetségesen ostoba, amit most fel akarsz hozni ellenpéldaként, ne fáradj), tárgyak fizikája, meg az összes ilyen baromság, ami igazából senkit nem érdekel. 

Menj és játssz.

Ez az ország egy kibaszott burleszk.

Csakhogy valami jó is legyen. Kattints, ha nagyot akarsz (csak a képeken működik).

Tudom, hogy fényképezel, hát tüncögök.

Telefonálok, most ne zavarj.

Csajos vagyok.

Este rendben lefeküdtem. Hajnali kettőkor rendben felébredtem, hogy fáj a pofám és feldagadt. Reggelig küszködés, melóhely lemond, fogorvos felhív. Délután be a székbe.

-2 fog.

A kurva életbe.

El kell telnie ahhoz néhány évnek egy adott szakmában, mire elmondhatod magadról, hogy igazán jó vagy benne. Félreértés ne essék, a fent említett recept nem mindekinek válik be automatikusan; van aki mondjuk huszonöt év tapasztalattal a háta mögött is balfasz, és stabilan sikertelen marad. Én például mostanra már baromi jó vagyok abban, hogy kitaláljam, hogy valami hol baszódott el, és miért nem működik. Hé, még meg is oldom a végén.

Valamint egyre növekvő félelemmel tapasztalom, hogy azoknak a rohadt születésnapoknak az emelkedő számával egyre jobb leszek abban is, hogy felismerjem, ha valami szarul megy. Valami, amihez nincs kapcsolási rajz, vagy gépkönyv.

Idegesítő, de komolyan. Mert így ugye egyre nehezebb lekezelni a dolgot. Régen elég volt csak felbaszni magam rajta. Nem kellett érteni, nem kellett tudni, egyszerű volt.

Szóval most itt ülök, és nagyon érzem, hogy nem működik. Van egy kislányom, és tudom, hogy nem érti ezt az egészet, hogy nem tud semmit kezdeni azzal, hogy egy hónapban kétszer két napig miért kell neki máshol aludnia.

Ne kapkodj a billentyűzeted után, mer' pofán baszlak. Tudom, azt akarod beírni, hogy "Dehát ő mindig tudni fogja, hogy te vagy az Apja, és ezen semidesemmidesemmi nem változtat, és :nagyölelés:, :puszi: felafejjel, hejdejólcsinálod, és legyetek együtt RENGETEGET!!!!" Élőben a "dehát" után már nem lenne fogad, haver.

Tudom, és látom, hogy ez nem működik. Atombombát basztunk az életébe, és most lehet gyönyörködni. A felhő már megvan, a portól még nem látjuk a romokat, de szerintem már nyugodtan bemondhatjuk, hogy "Jó eredmények".

Te azt hiszed, hogy elég, hogy azon a bizonyos négy napon megmutatod neki, hogy hűdeszereted. Meg lefekvéskor belesúgod a fülébe, hogy "Apa nagyon szeret". Ezt láttad a filmekben, mi?

Megtapasztaltam ezt a saját bőrömön, tudod? Ma már pontosan látom, hogy nekem mennyit ártott, hogy nem volt egy normális apa mellettem. És emlékszem, hogy sokba' van, bizony kurva sokba', hogy így összekalapáld magad valamivé, amit el tudsz viselni a tükörben. Nekem valamennyire sikerült, de a mosolyom még így is elég csálé.

Ha csak egy kicsit is együttérzel, akkor legyél olyan jó, hogy nem adsz tanácsot. Kösz.  

Megkíséreltem lemondani a vonalas telefonomat. Nem emlékszem, mikor ment ki a divatból. Nálam amolyan kegytárgyként funkcionált, és néha pizzát rendeltem vele, hogy megnyugtassam magam a hasznosságát illetően.

Felhívtam tehát az Ügyfélszolgálatot :rituálisan okádik egyet a legközelebbi T-pont irányába:

Folyamatábra:

Szokásos géphang --> Telefon ügyintézés --> Meglévő szerződések --> Egyéb ügyintézés --> Módosítások, Felfüggesztés, Lemondás --> Lemondás --> Kapcsoljuk ügyfélszolgánkat.

:Drótsáska itt kissé megpihent, és elöntötte a konzumpolgár gyermeteg diadalérzete, ami a géphang legyőzéséből fakad. Valahogy úgy, mint az a katona, aki kiugrott a lövészárokból, és már sikeresen keresztülért a saját oldala szögesdrót-taposóakna-herélőnyárs kombóján:

Az ügyintéző megkérdezi, hogy miben segíthet. Ez mondjuk eleve kérdésessé teszi a menürendszeren való átverekedés értelmét, ha ugye úgyis azzal kezdi, hogy mit akarsz egyáltalán.

Lemondani, de ezt a kölyköt kemény fából faragták. Nem érdekel egy olcsóbb díjcsomag. Nem érdekel az egyirányúsítás. Azért akarom lemondani, mert nem használom. Nem, egyáltalán nem használom. Le-mon-da-ni. Világos?

Elhallgatott, majd lassú, élveteg hangon (szinte láttam magam előtt, ahogy a keze komotósan, recskázó formára görbült ujjakkal megindul az asztal alá) közölte, hogy azt bizony csak írásban lehet.

Én pattógós, bazdmeg stílusban megkérdeztem tőle, hogy akkor mégis, mi a fasznak a telefonos ügyfélszolgálat, a kurvainteligens menürendszer, meg az egyéb baromságok, he?

Mer' hátha meggondolom magam. Gondolom ám a kurva anyádat, azt.